Európai Regionális Fejlesztési Alap
Európai Szociális Alap
Széchenyi 2020
Európai Szociális Alap

Körforgásban a divat - Vendég: Csalár Bence

Csalár Bence „A fenntartható divat kézikönyve” és a “Színfalak mögött – A magyar divat” című könyvek szerzője, aki missziójának tekinti a lokális divatipari szereplők, alkotók láthatóvá tételét, valamint az ökotudatosság meghonosítását a divatiparban. A többszörös szakmai díjnyertes divatújságíró saját felületei mellett szinte az összes hazai divatlapban publikált már az elmúlt tíz évben, miközben a nemzetközi divathetek alakulását személyesen figyeli Milánóban vagy épp Londonban. Emellett a jövő generációjának adja át tudását többek között a METU oktatójaként,valamint a Werk Akadémia divatszakértő képzésének szakvezetőjeként.

Idén tavasszal újabb könyvturnéra indult, amely a “Körforgásban a divat” címet kapta. Az edukációs könyvturné célja, hogy minél több emberrel megismertesse a kortárs hazai divatot és fenntartható divatipari megoldásokat. A divat, a tudatosság és kultúra összefüggései jegyében megvalósuló kezdeményezés nemcsak az eddig megjelent könyvekről szól, hanem a divat körforgásáról, valamint a divat és kultúra kapcsolatáról, miközben a fenntartható megoldások sem maradhatnak ki a felmerülő kérdéskörökből.

Csalár Bence beszélgetőtársa Pánczél Petra, kulturális újságíró

 

 


Tagintézmény

Deák Ferenc

Megyei és Városi Könyvtár

Aktuális

Galéria

közadatkereso
Európai Regionális Fejlesztési Alap
Európai Szociális Alap
Széchenyi 2020
Európai Szociális Alap