Európai Regionális Fejlesztési Alap
Európai Szociális Alap
Széchenyi 2020
Európai Szociális Alap

Könyvajánló - 2021.március

 

Magyar kezdeményezésre 2018-tól március 10. a Beporzók Napja elnevezésű természetvédelmi jeles nap. A mozgalom célja a rovarok – és köztük a beporzó rovarok – megismertetése, életlehetőségeik javítása, hogy nekünk is emberhez méltó életünk lehessen a Földön. Termesztett növényeink kétharmada, élelmiszernövényeink egyharmada igényli a beporzó rovarok közreműködését.

A beporzást végző rovarok pusztulása olyan természetvédelmi probléma, amely ellen egyszerű, lakossági módszerekkel jelentős lépések tehetők, rovarszállókat építhetünk, virágokat ültethetünk.

 

   Miért fontosak a városi kertek?

  „…Első hallásra valószínűtlennek tűnik egy nemrég megjelent kutatás eredménye: a városok a beporzók, például a méhek, lepkék és pillangók megmentői lehetnek. Dél-Anglia különböző városaiban, 12 helyen végzett vizsgálatok eredményei ugyanis erre utalnak. Megvizsgálták a különböző városi területeken, magánkertekben, közparkokban, közterületek virágágyásaiban, közösségi kertekben található összes növényfaj nektártermelését és az eredményeket összehasonlították a mezőgazdasági területek szegélyén található növényekével. … Az eredmények azt sugallják, hogy a városokban többféle nektár termelődik, mint vidéken és ezzel változatosabb táplálékforrásokat jelentenek a beporzóknak. A városi kertek különösen fontosak, mivel a kertek nektárban gazdagok és rendkívül elterjedtek. A vizsgált négy városban ... az összes nektár 85% -a itt termelődött. Ez azt jelenti, hogy minden tíz gramm városi nektárból nyolc vagy kilenc gramm valakinek a kertjéből származott.

Ezért a kertek tulajdonosait a következőkre bíztatják:

  • Ültessen kertjében beporzóbarát növényfajokat, például, galagonyát, levendulát és oregánót. (Növénylista a méhbarát kert kialakításához ITT olvasható.)
  • Gondoskodjon arról, hogy mindig virágozzon valamelyik növény, kora tavasztól késő őszig, télig.
  • Nyírja ritkábban a füvet, és hagyjon természetes állapotban mindig egy gyepes területet, ahol sokféle vadnövény virágozhat.
  • Ne használjon növényvédőszereket.
  • Amennyire lehet, hagyja kertjét természetes állapotban.
  • Készítsen rovarszállókat.
  • Tegyen cserepes növényt az ablakpárkányra.”

Forrásbeporzoknapja.hu   

 

 

Ha valakinek csak egy kis erkélye, ablakpárkánya van, akkor is ültethet virágokat, amelyek egyrészt gyönyörködtetnek, jó kedvre derítenek, másrészt segítik a beporzók tevékenységét. Minimális hellyel rendelkezve is létrehozhatunk függőkerteket, igénybe vehetünk balkonládákat, dézsákat.

 

 

 

 

Az alábbi könyvajánlóval szeretnénk inspirációt és gyakorlati segítséget nyújtani kis- és nagy kertek kialakításához.

 

A mindennapi életben nem könnyű valami jót tenni a természetért. Ki ne szeretné, ha kerékpárral járhatna munkába, ha klímabarát módon átépíthetné a házát, és minél kisebb kárt okoz Földünknek? Egyszerűen csak tárjuk ki kertünk kapuját a természet előtt.

Az ebben a könyvben bemutatott 35 építőelemből mindnyájan a tetszésünk szerint alakíthatjuk ki a saját természetes kertünket:

-a nyírt gyep helyett legyen egy darabka rétünk;

-műtrágyák helyett inkább a saját komposztunkat használjuk a kertben;

-és az állatok számára létesítsünk: rőzsehalmot, méh-töltőállomást és denevér-villát.

Jutalmul pedig egyszerre három dolgot is kaphatunk: pihenést, élményeket és ember- és természetbarát életteret!  (F)

 

 

Az a kertészkedő, aki menedéket nyújt a hasznos állatkáknak vagy tudatosan telepíti be őket a kertjébe, segítők sokaságára tesz szert, akik szorgosan előkészítik a talajt, beporozzák a virágokat és természetes módon tizedelik a károsítókat.

A gazdag képanyaggal illusztrált könyv
- számos rovart, kétéltűt és madarat mutat be,
- egyszerű építési útmutatókat tartalmaz az állatkák szállásának kialakításához,
- praktikus ötleteket ad az állatbarát kert kialakításához. (F)

 

 

 

           

              

       

           

 

 

A kis helyen való kertészkedésnek számos előnye van: némi odafigyeléssel egy nagyvárosban is valóságos oázis teremthető.
A Kiskertek kiskönyve tanácsokat, ötleteket és inspirációt tartogat mindazok számára, akik szűk kültéri helyeken, például ablakpárkányon, erkélyen vagy lépcsőkön szeretnének kertészkedni. Olyan leleményes ötletek leírása található meg benne lépésről lépésre, mint a gyorsan növő saláták termesztése vagy rovarvonzó cserepek, illatos kosarak és zöld fali kertek beültetése. A különböző körülmények között, például napos, szeles vagy árnyékos helyeken legjobban termő növényeket hasznos listák ismertetik.
Akár egyetlen cserépnyi virággal kezded, akár rögtön egy nagyobb munkába vágsz bele, ennek a gyönyörűen illusztrált könyvnek a segítségével felfedezheted, hogy még a legkisebb helyen is lehet kertészkedni. (F)

 

 

          

 

Gyermekeinket elkötelezett környezetvédővé nevelhetjük azáltal is, ha lehetőséget adunk nekik, hogy megismerkedjenek a rovarokakkal, egyéb hasznos kerti állatokkal, a növénytermesztés alapjaival. Amellett, hogy ismeretet szereznek, egyben kellemes közös program is lehet a kertészkedés.

 

Otthon is nevelhetnek növényeket, akár balkonládában, erkélyen vagy kiskertben. Pizzakertet, bogárszállodát is építhetnek. A Kerti móka című könyvből  megtanulhatják, hogyan gondozzák a növényeiket, és hogyan hasznosítsák a termést különböző kreatív módokon, miközben megismerkedhetnek a környezetet benépesítő növényekkel és állatokkal.

A kertészmérnök szerzők gyakran tartanak foglalkozásokat gyerekeknek, az így szerzett tapasztalataikat gyűjtötték össze ebben a könyvben az élvezetes közös kertészkedéshez. (F)

 

 

 

 

 

Mit tud egy átlagember a rovarokról? Azt talán igen, hogy minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár. Azt is biztosan, hogy vannak közöttük utálatos vérszívók és méhek nélkül nincsen méz. Az már azonban nem annyira közismert, hogy a méhek képesek megkülönböztetni emberi arcokat, látnak színeket, és eltáncolják egymásnak, hol található a táplálék. A hangyák szintén megtanítják társaiknak az élelemhez vezető utat; a selymes döglégy lárvája megtisztítja a sebeket; törpeszúnyog nélkül pedig nem lenne kakaó, így csokoládé sem.

Anne Sverdrup-Thygeson rovarkutató szórakoztató stílusban megírt könyvében magával ragadó lelkesedéssel sorolja az elképesztő tényeket és történeteket a rovarok világából. Ha volt is valaha bármi ellenérzésünk a rovarokkal szemben, ez a könyv örökre megváltoztatja a hozzáállásunkat. (F)

 

 

 https://s05.static.libri.hu/cover/3a/1/6026204_5.jpg   https://moly.hu/system/covers/big/covers_575201.jpg?1571600417    

 

Végül egy regény...

https://marvin.bline.hu/product_images/1329/ID22-303140.JPG

 

Maja Lunde megrendítően mesél veszteségről és reményről, küzdelemről, kudarcról és győzelemről, valamint az emberek és a méhek közötti láthatatlan kapocsról, amelyen fajunk fennmaradása is múlhat. A fordulatos regény korunk néhány legégetőbb kérdését teszi fel: hogyan bánunk a Földdel és annak teremtményeivel? Milyen jövőt hagyunk gyermekeinkre? Mi az, amiért készek vagyunk harcolni?

Maja Lunde 1975-ben született Oslóban, forgatókönyvíróként, gyermek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert. A méhek története az első felnőtteknek szóló regénye, amely bel- és külföldön azonnal hihetetlen sikert aratott. Hazájában elnyerte a Könyvkereskedők Díját, eddig 32 nyelvre fordították le, Németországban pedig több, mint 350 000 eladott példánnyal 2017-ben a legkelendőbb könyv lett. (F)

 

 

 

A borítóképre kattintva a könyvtár katalógusához jutunk, melyben további információk olvashatók a könyv tartalmára és kölcsönözhetőségi állapotára vonatkozóan.

Bejelentkezés után a kölcsönzésben lévő könyvek a katalóguson keresztül előjegyezhetők, a könyvtárban lévő könyvek pedig lefoglalhatók.

 

 

 


Európai Regionális Fejlesztési Alap
Európai Szociális Alap
Széchenyi 2020
Európai Szociális Alap