Európai Regionális Fejlesztési Alap
Európai Szociális Alap
Széchenyi 2020
Európai Szociális Alap

Utóvédként a Donnál

November 27-én mutatták be könyvtárunkban az Utóvédként a Donnál című, mintegy nyolcszáz oldalas, két kötetes könyvet, amely a kanizsai honvéd könnyű hadosztály 1942-43-beli történetét dolgozza fel. 

A harctéri naplókat, hadijelentéseket, visszaemlékezéseket, továbbá mintegy 450 életrajzot tartalmazó művet a két szerző, Molnár András, a MNL ZLM igazgatója, és dr. Szabó Péter, a Hadtörténeti Múzeum és Intézet főmunkatársa mutatta be. 
A vetítéssel egybekötött előadáson az egykori honvédek több leszármazottja is részt vett.
A programot Kiss Gábor, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója vezette.
 

/ Kapcsolódó képek


Európai Regionális Fejlesztési Alap
Európai Szociális Alap
Széchenyi 2020
Európai Szociális Alap