Európai Regionális Fejlesztési Alap
Európai Szociális Alap
Széchenyi 2020
Európai Szociális Alap

Palackposta a könyvtárban

2014. március 18-án irodalomtörténeti jelentőségű könyvbemutatóra került sor a Deák Ferenc Megyei  és Városi Könyvtárban.  Huszonnégy évvel a legutóbbi megyei antológia megjelenése után, ismét napvilágot látott Zala megye irodalmi antológiája, a Muravidék szerzőivel karöltve, Palackposta címmel.
A kötetben harminchárom szerző kapott helyet, ahogy Szemes Péter, az antológia szerkesztője elmondta.
Gyutai Csaba polgármester köszöntője után Kiss Gábor, a Megyei és Városi Könyvtár igazgatója nyitotta meg az estet, majd Szemes Péter beszélt a zalai irodalom történetéről, és a Palackposta előzményeiről.
Az esten megjelent szerzők: Karáth Anita, Lackner László, Tóth Imre (aki egyben az antológia társszerkesztője is), Turbuly Lilla, és Szakony Dorina olvastak fel műveikből.
Végül Szemes Péter felolvasta Péntek Imre A vidéki költők című versét.

A jól sikerült irodalmi estet dedikálás zárta.

Tóth Imre

/ Kapcsolódó képek


Európai Regionális Fejlesztési Alap
Európai Szociális Alap
Széchenyi 2020
Európai Szociális Alap