Európai Regionális Fejlesztési Alap
Európai Szociális Alap
Széchenyi 2020
Európai Szociális Alap

Zöld betűk - környezetvédelmi (szépirodalmi) könyvajánló

   MAJA LUNDE : A MÉHEK TÖRTÉNETE

Anglia, 1852: William, a biológus és vetőmag-kereskedő hetek óta az ágyat nyomja. Úgy érzi, kutatóként kudarcot vallott, mentora elfordult tőle, és boltja is üresen áll. Ekkor azonban eszébe jut valami, ami talán mindent megváltoztat…

Ohio, USA, 2007: George, a méhész keményen küzd: azt szeretné, ha a tanya bővülne, és fia, Tom egyszer majd átvenné tőle. Tom viszont az újságírásról álmodik. Mígnem egy nap bekövetkezik, amit senki sem hisz el...

Kína, 2098: Tao, a munkásnő a fák kézi beporzásán dolgozik, mivel a méhek már régen elt?ntek a földről. Taonak minden vágya, hogy fia, Vej-Ven számára jobb életet teremtsen. Amikor azonban a fiát rejtélyes baleset éri, egyszerre veszélyben forog minden…

Minden mindennel összefügg. Maja Lunde megrendítően mesél veszteségről és reményről, küzdelemről, kudarcról és győzelemről, valamint az emberek és a méhek közötti láthatatlan kapocsról, amelyen fajunk fennmaradása is múlhat. A fordulatos regény korunk néhány legégetőbb kérdését teszi fel: hogyan bánunk a Földdel és annak teremtményeivel? Milyen jövőt hagyunk gyermekeinkre? Mi az, amiért készek vagyunk harcolni?

Maja Lunde 1975-ben született Oslóban, forgatókönyvíróként, gyermek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert. A méhek története az első felnőtteknek szóló regénye, amely bel- és külföldön azonnal hihetetlen sikert aratott. Hazájában elnyerte a Könyvkereskedők Díját, eddig 32 nyelvre fordították le, Németországban pedig több, mint 350 000 eladott példánnyal 2017-ben a legkelendőbb könyv lett. (F)

 

Könyv: Kékség (Maja Lunde)   MAJA LUNDE: KÉKSÉG

Maja Lunde 2015-ben egy csapásra meghódította a világot A méhek története című könyvével. Sorozatát most az ember és a természet sérülékenységéről szóló új regénnyel folytatja. Ezúttal az élethez leginkább szükséges anyagért, a vízért folytatott küzdelmet helyezi a középpontba.

2017: Signe, a környezeti aktivista nemsokára 70 éves, de nem fél a tengertől. Nyugat-norvégiai szülőfalujából egyedül indul el egy vitorláshajón a francia tengerpart felé, hogy ott találkozzon a férfival, akit valaha nagyon szeretett. A hajó különleges rakománya szorosan kapcsolódik a kék bolygó sorsához.

2041: David fiatalnak érzi magát ahhoz, hogy apa legyen, ám kislányával egyedül marad. Kettesben menekülnek a szárazságok sújtotta Dél-Európából észak felé, mivel már nem jut elegendő víz mindenkinek. Minden megváltozik, amikor az ország belsejében, egy kiszáradt kertben rátalálnak egy elhagyott, régi vitorláshajóra. (F)

 

Richard Powers - Égig érő történet    RICHARD POWERS: ÉGIG ÉRŐ TÖRTÉNET

"Az ember nem az a csúcsfaj, aminek képzeli magát. Más élőlények mondják meg, merre hány centi, azok csinálják a levegőt és eszik a napfényt. Nélkülük nincs semmi."

A légierő rakodásvezetőjének gépét lelövik a vietnámi háborúban. A katona életét az menti meg, hogy egy fafojtó fügefára zuhan. Egy festőművész százévnyi fotóportrét örököl, mindegyik kép ugyanarról a pusztulásra ítélt gesztenyefáról készült. Egy keményen bulizó egyetemista lány hozzáér a villanyvezetékhez, bele is hal az áramütésbe, hogy azután légi és fénylények lökjék vissza az életbe. Egy hallássérült tudós fölfedezi, hogy a fák kommunikálnak egymással. Ők négyen és további öt idegen végső, erőszakos együttlétre jönnek össze, hogy megmentsék az amerikai földrész utolsó, néhány hektárnyi érintetlen erdejét.
Richard Powers regénye szenvedélyesen és elsöprő erővel mutatja be a környezetvédő aktivisták elszántságát. Az Égig érő történet koncentrikus gyűrűkben bontja ki az egymásba fonódó mítoszokat a polgárháború előtti New Yorktól a csendes-óceáni partvidék 20. század végi fakitermelési válságáig és azon is túl. Meggyőző erővel ábrázolja, hogy az emberi mellett létezik egy másik világ - hatalmas, lassú, minden részével egymásba kapcsolódó, leleményes -, de az számunkra szinte láthatatlan.
Az Égig érő történet azoknak szól, akiket elkeserít, hogy az ember önző módon pusztítja a természetet, s akik bíznak abban, hogy ez a folyamat még megállítható.

Richard Powers írói munkásságát kritikusai Jonathan Franzenéhez, Dave Eggerséhez vagy Don DeLillóéhoz hasonlítják. Az Égig érő történet, a tizenkettedik regénye 2019-ben elnyerte az irodalmi Pulitzer-díjat. (F)

 

A sziget · Sigríður Hagalín Björnsdóttir · Könyv · Moly

   SIGRÍDUR HAGALÍN BJÖRNSDÓTTIR: A SZIGET

Emlékszel, hol voltál, amikor megtudtad?
Az elmúlt évek egyik legérdekesebb izlandi regénye izgalmas, valószerű és borzongató történet az elképzelt jövőnkről.
Az általunk ismert világ megszűnik létezni. Izland, az egyik legszervezettebb ország egyik napról a másikra elveszíti a kapcsolatot a külvilággal, és káosz lesz úrrá benne. Senki nem tudja, mi okozza a fennakadást, az állam, a jog és a társadalom építményei pedig repedezni kezdenek.

A sziget a thriller, a politikai fikció és a disztópia remek kombinációja, ugyanakkor pontos kórkép is a modern világról. A szerző művével megdöbbentette Izlandot, és élénk vitát váltott ki az állam és a társadalom alapjainak fenntarthatóságáról.

Sigrídur Hagalín Björnsdóttir újságíró, az Izlandi Televízió munkatársa. E könyvét az Izlandi Női Irodalmi Díjra is jelölték.  (F)

 

Bene Zoltán - Áramszünet   BENE ZOLTÁN: ÁRAMSZÜNET

A történet 2030 márciusában kezdődik - az Áramszünettel, amikor minden elektromossággal működő eszköz végérvényesen tönkremegy. Szinte egyik napról a másikra eluralkodik az anarchia. Czeredi Hunor Gábor, az elbeszélő-főszereplő felismeri, hogy a túlélés mind egyedül, mind kisebb csoportokban bizonytalan: a valódi közösségek régen megszűntek, és úgy tűnik, a káosz még sokáig fog tartani. Az antiutópia apokaliptikus világával párhuzamosan bomlanak ki Czeredi életének korábbi eseményei, megelevenedik az ezredforduló körüli évtizedek Magyarországa, mindenekelőtt Szeged. Kallódó értelmiségiek, sorsok, patthelyzetek, lázadás és beletörődés kényes határvidéke egy megrekedt, vergődő társadalomban, a hanyatló civilizáció szorongatásában. Az Áramszünet csak felgyorsítja az elkerülhetetlent - de vajon mi következik azután?
Bene Zoltán 1973-ban született, Szegeden él. Író, szerkesztő. Legutóbbi kötete Az érdemes, nemes Rózsasándor kalandjai (Liget, 2016) (F)

 

 www.antikvarium.hu borító    JUSSI VALTONEN: NEM TUDJÁK, MIT CSELEKSZENEK

Mi történik, ha az elismert amerikai neurobiológus kutatót militáns állatvédők fenyegetik meg? Mi történik, ha felmerül, hogy a támadások hátterében rég nem látott fia is állhat?
A sodró lendületű, fordulatos történet szálai Finnországtól az Egyesült Államokig húzódva gubancolódnak össze egyre jobban. Vajon sikerül-e időben kibogozni őket? Uralhatjuk-e a modern tudomány révén a természetet, ha még a saját magánéletünkben sem vagyunk képesek rendet teremteni? Találunk-e bármilyen kapaszkodót ott, ahol a privát szféra megszűnt létezni és minden eladó?

Jussi Valtonen krimiszerűen izgalmas, a legrangosabb finn irodalmi díjat elnyert regénye egyszerre tűpontos diagnózis és borzongató disztópia a jelen és a közeljövő szép új világáról.

Jussi Valtonen Nem tudják, mit cselekszenek című regénye a 2014-es év Finlandia-díjának nyertese, Finnországban az évtized legnagyobb könyvsikere, megjelenése óta az 5 milliós országban több mint 110 000 példányban kelt el. (F)
 

 

  Raj · Frank Schätzing · Könyv · Moly FRANK SCHÄTZING: RAJ 

Egy halász nyomtalanul eltűnik Peru partjainál. Norvég olajkutató szakemberek furcsa organizmusokra bukkannak, amelyek több száz négyzetkilométernyi tengerfenéken élősködnek. Közben British Columbia partjainál a tengeri emlősök rejtélyes átalakuláson mennek keresztül. Úgy tűnik, hogy az események függetlenek egymástól, de Sigur Johanson, a különc biológus nem hisz a véletlenekben. Az indián bálnakutató, Leon Anawak pedig nyugtalanító következtetésekre jut, melyekben egy közelítő katasztrófa körvonalai rajzolódnak ki. A titkok utáni kutakodás közben valóra válik a tudósok rémálma; el kell ismerniük, hogy az ember kevesebbet tud a saját bolygójáról, mint a világűrről. Frank Schätzing lélegzetelállító és félelmetes rendezésben jeleníti meg a természet keresztes hadjáratát az emberiség ellen. Az események peregnek, miközben minden próbálkozás előtt és mögött a feneketlen mélység tátong.   Túlélheti a kalandot törékeny Földünk? Ez a regény elementáris, újszerű és gondolkodásra ösztönző; sajátos keveréke a tény-, a thriller-, és a sci-fi-irodalomnak. (F, F)

 

Elina Hirvonen - Elfogy az idő

   ELINA HIRVONEN: ELFOGY AZ IDŐ

"Amikor egy csendes diák bejön az iskolába, fegyverrel a kabátja alatt, és lelövi tíz osztálytársát, mindenkinek az áldozatok szüleire kell gondolnia. Milyen szörnyű lenne az egyiküknek lenni. Milyen szörnyű lenne, ha az én gyerekemmel történne. A félelemről és szorongásról lehet beszélni másokkal, mert azokat mindenki elismeri. Azok a szülők, akik az ilyen híreket olvasva visszafojtják a lélegzetüket, mert tudják, hogy a lövöldöző akár az ő gyerekük is lehetne, egyedül maradnak a rettegésükkel."

Egy huszonhét éves finn férfi, Aslak Anttila tüzet nyit a járókelőkre Helsinki belvárosának egyik háztetőjéről. Nem magányos merénylő, egy zöld terroristacsoport tagja, akik úgy akarnak megakadályozni egy környezeti katasztrófát, hogy minél több felelőst, vagyis véletlenszerűen kiválasztott gyalogost ölnek meg. Az Elfogy az idő három különböző nézőpontból mutatja be a merénylőt: megismerjük Aslak indítékait, megtudjuk, mit él át egy anya, akinek a fiából gyilkos lesz, és az idősebb testvér, aki Szomália fővárosából követi végig az eseményeket. Hirvonen regénye olyan, mindannyiunk számára fontos témákat emel irodalmi keretek közé, mint a környezetvédelem, a klímaváltozás, az internetes zaklatás vagy épp a segélyszervezetek munkája során felmerülő erkölcsi dilemmák, és arra a kérdésre keresi a választ, hogy képes-e megmenteni egy fiút az anyai szeretet, mielőtt túl késő lenne.  (F)

 

Kim Stanley Robinson - New York 2140   KIM STANLEY ROBINSON: NEW YORK 2140  

Az óceán szintje megemelkedett, és New York városa elsüllyedt. A lakói alkalmazkodtak az új helyzethez, és New York ugyanaz a nyüzsgő, élettel teli metropolisz maradt, ami mindig is volt - noha örökre megváltozott. Minden egyes utca csatornává vált, minden egyes felhőkarcoló egy szigetté.

Kim Stanley Robinson az egyik épület különböző lakóinak szemén át mutatja meg nekünk, hogyan alakul át világunk egyik legnagyszerűbb városa az apállyal és a dagállyal. És mivé alakul eközben maga az ember. (F)

 

Ecotópia · Ernest Callenbach · Könyv · Moly   ERNEST CALLENBACH: ECOTÓPIA

1999 tavaszán Will Weston, a Times Post rámenős sztárriportere az Elnök titkos utasítsára Ecotópiába látogat. Ő az első amerikai, aki a szomszédos szakadár ország földjére lép. A "barbároktól" való félelme és viszolygása fokozatosan rokonszenvvé majd lelkesedéssé válik. Az ökotóp környezetvédő intézkedések megváltoztatták az élet minőségét, kiegyensúlyozottabb lett a nemek közötti kapcsolat, értelmesebb a gyermeknevelés, etikusabb a politika. Tiszta levegőjű városokban, buja erdők ölén játékos, őszinte, szenvedélyes és szabad lelkű emberek élik kiteljesedett életüket. A sok elrettentő jövőkép után végre egy üdítő, regényes utópia, mely jobbik énünk vágyit fejezi ki. A nyolcvanas évek amerikai zöld irodalmának egyik legnagyobb példányszámú, legtöbb nyelvre lefordított kötete. (F)

 

Fehér Klára: Oxygénia | bookline   FEHÉR KLÁRA: OXYGÉNIA

Egy földi űrhajótörött egy távoli bolygóra, Oxygéniába kerül, ahol megdöbbenve figyeli az oxigénhiányos környezetben dolgozó-sínylődő "ormányosok" lélektelen életét. Egy különös fiatalembertől megtudja, hogy az egykor virágzó növényi élet az elődök könnyelműsége folytán a környezetszennyezés hatására kipusztult. A súlyosbodó helyzetet egy érdekcsoport a maga hasznára fordította, s azóta uralkodik a sanyarú sorsú bolygólakók milliárdjain.A földi ember eljut az elenyésző számú uralkodó osztály pazar pompával felépített és berendezett városába is - és a bolygó titkainak megismerése után nemcsak saját szabadulását készítheti elő, hanem az elnyomott bolygólakók felszabadulását is.A feszült izgalmakba, meglepő fordulatokban bővelkedő sci-fi figyelmeztető kiáltás az emberiséghez a környezetszennyezés ellen: ne engedjük Oxygénia sorsára jutni a Földet! (F)

 

Hajtsad ekédet a holtak csontjain át · Olga Tokarczuk · Könyv · Moly

   OLGA TOKARCZUK: HAJTSAD EKÉDET A HOLTAK CSONTJAIN ÁT

Egy sziléziai falu lakója rejtélyes körülmények között meghal. Szomszédja, Janina Duszejko egy nyomra bukkan, amelyet elárul a rendőröknek. De senki sem akar hinni az elméletében. A nyugdíjas tanítónőt és állatvédőt jó szándékú, de zavaros fejű vénasszonynak gondolják, aki túl sokat foglalkozott asztrológiával. Egy újabb haláleset után azonban egyre többen veszik fontolóra a szavait... A friss Nobel-díjas Olga Tokarczuk lebilincselő "ökológiai-morális thrilleréből" Agneszka Holland készített filmet, angol fordítása pedig felkerült a Nemzetközi Booker-díj rövid listájára. (F)

 

 

Könyv: Elsodort világok (Risto Isomäki)   RISTO ISOMÄKI: ELSODORT VILÁGOK

India nyugati partjainál a kutatók óriási, elsüllyedt városok romjaira bukkannak a tengerfenéken, melyek feltételezhetően a tengerszint emelkedésének következtében pusztultak el. Amrita Desai régész megpróbálja felderíteni a víz alatti romvárosok titkait. Mi történhetett itt tízezer éve? Vajon mi okozta a városok pusztulását? Kutatásaihoz egy különleges tengeralattjáróra van szüksége, így hozza össze a sors az orosz Szergej Szavelnyikovval. Ezzel egy időben Grönlandon Kari Alanen, finn gleccserkutató meglepő felfedezést tesz, ami összeköti a Cambay-öbölbeli romokat, Grönland szárazföldi jégmezeit és a Bahama-szigetek misztikus kőtömbjeit. Mikor a sok apró részlet végre egésszé áll össze, a tudósok rájönnek: az emberiség jövője veszélybe került. Vajon lesz elég idejük cselekedni? Meg tudják-e hozni a világ vezetői időben a helyes döntéseket? Egyáltalán van még remény? Risto Isomäki regényét méltán nevezhetjük napjaink egyik legfontosabb könyvének, hiszen egyedi módon járul hozzá az éghajlatváltozásról szóló tudományos vitákhoz. Egy öko-thriller, ami attól válik igazán ijesztővé, hogy túlságosan is valóságos. Az Elsodort világokat számos díjra jelölték. 2008-ban a képregény-változata is elkészült.  (F)

 

  STEFANO BENNI: MARGHERITA DOLCEVITA

A tizenöt éves Margherita a város szélén lakik szüleivel és testvérével. Egy nap új lakók érkeznek a szomszédba, akik lassan hatalmukba kerítik a lány családját, és tönkreteszik a környéket... Stefano Benni szatírája olyan problémákat vet föl, mint a természet elpusztítása vagy a mértéktelen fogyasztás, fekete humorának köszönhetően azonban egészen a váratlan végkifejletig felhőtlen szórakozást ígér. (F)

 

 

  FIATALOKNAK

 

 Jostein Gaarder - ANNA VILÁGAJOSTEIN GAARDER: ANNA VILÁGA: TÖRTÉNET A FÖLDGOLYÓ KLÍMÁJÁRÓL ÉS KÖRNYEZETÉRŐL

2082-t írunk, és Anna egy dühös kislánnyal, Novával társalog, aki Anna jövőbeli unokája... A rendkívül okos és érzékeny könyvben képzelet és valóság, álom és realitás keveredik. A szerző felhívja olvasói figyelmét egy valós probléma komolyságára, nem fél tudományosan igazolt adatokkal és tényekkel alátámasztani mondandóját.

Jostein Gaarder világhírű norvég író, számos nemzetközi díj, kritikai elismerés birtokosa, könyveit több mint 45 nyelvre fordították le, és Európában több tízmillió példányban adták el.  (F)

 

   MESZÖLY ÁGNES, MOLNÁR T. ESZTER:  EMBEREK ORSZÁGA: KALAALLIT NUNAAT

Föld, 2646. Kalaallit Nunaat - az Emberek Országa, a kultúra utolsó menedéke a Harmadik Háború és a klímaváltozás miatt lakhatatlanná vált bolygón.
A Heim - az iskola, ahová csak a legjobbak juthatnak be: Kalaallit Nunaat leendő vezetői, akik biztosítják az emberiség fennmaradását.
Umia - egy lány, aki a kiválasztottak között is a legtehetségesebb.
Nanouk - egy fiú, aki egy visszatérő álom miatt nem lelhet otthonra az iskola falai között.
Ez az álom előbb csak a két fiatal világát forgatja ki a sarkaiból, de később már az egész bolygó hatalmi egyensúlyát veszélyezteti. Umiának és Nanouknak döntenie kell, pedig az sem világos, hogy saját maguk alakítják-e sorsukat, vagy nagyhatalmi játszmák feláldozható szereplői csupán.
Elképzelhető-e lázadás a legigazságosabb társadalomban? Van-e értelme az összetartozásnak és a szerelemnek ott, ahol a napfény és a víz halálos veszélyt jelent még a legerősebbek számára is? (F)

 

Hajóbontók – Wikipédia    PAOLO BACIGALUPI: HAJÓBONTÓK

Húsbavágóan kegyetlen kaland a jövő világában, ahol az olaj ritka kincs, ám a hűség még annál is ritkább. A Mexikói-öböl partján megfeneklett olajszállító tartályhajókat bontanak alkotóelemeikre az elkeseredett szegények. Egy kamaszfiú, Vézna a könnyűbrigádban dolgozik, és rézkábelek után kutat a roncsok gyomrában, hogy teljesíthesse a kvótát. Amikor azonban egy hurrikánt követően a szerencse egy léket kapott luxushajót vet az útjába, Vézna élete legfontosabb döntése elé kerül: fossza ki a hajót, vagy mentse meg az egyetlen túlélőt, egy gyönyörű és dúsgazdag lányt, aki talán egy jobb élethez vezetheti el ha sikerül megmenekülniük az üldözőik elől.

A Hajóbontók 2011-ben elnyerte a Michael L. Printz-díjat és a legjobb ifjúsági regénynek járó Locus-díjat, valamint 2010-ben jelölték az Andre Norton-díjra. (F

 

 libri.hu borító    SOPHIE RIGAL-GOULARD: HARMINC NAP SZEMÉT NÉLKÜL (VAGY TÖBB)

Egy hónap szemét nélkül? Netán egy egész év? Vagy még több? 
A Bretin család egy nap rájön, ha ők is szeretnének bekerülni az újságba, mint a szomszédaik, bele kell vágniuk a hulladékmentes kihívásba! Míg a tízéves Austin valóságos életcélnak tűzi ki a bolygó megmentését, addig nővére, Madison a háta közepére sem kívánja az új szokásokat. Ám a kihívás sokkal nagyobb kaland lesz mindannyiuk számára, mint azt kezdetben gondolták.

Környezetvédelem nagy adag barátsággal, sok meglepetéssel és csipetnyi szerelemmel fűszerezve. UNICEF-díjas kötet.9 éves kortól ajánlják! (F)

 

 

GYERMEKEKNEK

 

     Virgonc Város ünnepel · Zöld Panna · Könyv · Moly

Miller-Ferjentsik Viola - Nulla hulladék - SzóKiMondó Ökomesék                 

                     Bolba mesék - A víz                             Glóbi kalandjai                            

 

 

Európai Regionális Fejlesztési Alap
Európai Szociális Alap
Széchenyi 2020
Európai Szociális Alap