Európai Regionális Fejlesztési Alap
Európai Szociális Alap
Széchenyi 2020
Európai Szociális Alap

Könyvajánló - 2020. december

 

 

Bolyai János a regény címszereplője, a tizenkilencedik századi zseni, a matematika Mozartja, a zene Einsteinje, mert nemcsak a nemeuklideszi matematika megalkotása fűződik a nevéhez, hanem zeneelméleti munkáiban is korszakos felfedezéseket tett, melyeket a korabeli tudományos körök hitetlenkedve fogadtak. Miközben kibontakozik előttünk egy bonyolult apa–fiú kapcsolat (az apa a szintén matematikus Bolyai Farkas), s tanúi lehetünk egy meg nem értett gondolkodó mindennapi tépelődéseinek, aközben a történet másik szálán épp az ő rendkívüli életét és kéziratos hagyatékát tanulmányozza napjainkban Láng Zsolt regényének író hőse, aki ösztöndíjasként egy svájci kolostorban tölti napjait. A történet fonalát 12 683 jegyzetpapír zűrzavaros kupaca vezeti – hol részesei vagyunk keletkezésüknek, hol kiderül róluk, hogy szerzőjük halála után évtizedeken keresztül gondatlanul hányódtak…

Időben és térben váltakozó fejezetek között két férfi élete tárul fel előttünk, míg az egyik révbe ér, a másik „a reménytelenség lavináját húzta, vonta, robbantotta, idézte, rántotta magára”.

 

 

 Jézus felmenői között szerepel a Bibliában öt nem mindennapi, a saját korában is merésznek tekinthető nő:

 · Támár, egy elárult és megalázott özvegy, aki a kitartásáért nem várt áldásban részesült;

· Ráháb, a feslett múltú nő, akinek Isten a bátorságáért jövőt ajándékozott;

· Ruth, egy idegen asszony, aki hűségének köszönhetően új életet kezdhetett;

· Betsabé, a királyság leggyönyörűbb asszonya, aki a bűnbánat közepette igazi megbocsátásra lelt;

· Mária, egy fiatal parasztlány, akire engedelmes szíve miatt kivételes feladat várt.

Francine Rivers amerikai szerző népszerű, ezúttal egy kötetben megjelenő regényciklusában finom érzékenységgel rajzolja meg ezeket az esendő, tökéletlen asszonyokat, akik végül kiemelt szerepet játszottak Isten tökéletes tervében, a Megváltó világra jöttében.

 

 

Mi alakítjuk a választásainkat, vagy a választásaink alakítanak bennünket? A döntéseink időnként meglepő utakra terelnek.

Dawn mindent tud a halálról - legalábbis ebben a hitben él. Hospice-dúlaként segíti a betegeit, hogy helyrehozzák a múlt hibáit és befejezzék félbemaradt dolgaikat, hogy megbékélve léphessenek át a túlvilágba. Amikor azonban Dawn repülőgépe zuhanni kezd, és úgy hiszi, már csak pillanatok vannak hátra az életéből, maga is megdöbben, hogy nem a férje jut eszébe, hanem másvalaki. Egykori egyiptológus kollégája, Wyatt Armstrong régész.

A szerencsés kimenetelű repülőgép-katasztrófa után Dawn úgy dönt, visszamegy Egyiptomba, a régészeti ásatáshoz, és megkeresi hajdani szerelmét, Wyattet, sőt, folytatja a túlvilágra vezető út első ismert térképének, a Két út könyvének kutatását. A könyv fejezeteiben Dawn két lehetséges jövője bontakozik ki egymás mellett, és mindkét jövőképben feltárulnak a rég eltemetett titkok és kételyek.

Mi alakítjuk a választásainkat, vagy a választásaink alakítanak bennünket? Kik lennénk most, ha másként alakult volna az életünk?

 

Könyv: Csak egy pestis (Ljudmila Ulickaja)

 

Ljudmila Ulickaja biológia szakon végzett az egyetemen, és egy kutatóintézet laboratóiumában dolgozott genetikusként. Ma az egyik legsikeresebb kortárs orosz író. Harmincöt éves korában írt egy forgatókönyvet, amelyet egy forgatókönyvíró kurzus felvételijére szánt. A kurzuson végül nem vett részt, a szöveg pedig több mint negyven évvel később került elő, és nyert új aktualitást.

Rudolf Ivanovics Majert felrendelik Moszkvába, hogy beszámoljon a pestisvakcina-kutatás eredményeiről. Moszkvába érve köhögni kezd, ám arra gyanakszik, hogy csak megfázott a vonatúton. Felkeresi a szálloda borbélyát, majd miután egyre rosszabbul érzi magát, kórházba szállítják. A diagnózis: tüdőpestis. Megkezdődik a versenyfutás az idővel, hogy felkutassanak mindenkit, akivel útja során kapcsolatba került, és a nagy fekete autó elindul begyűjteni a kontaktokat.

A Csak egy pestis arról szól, mekkora tragédiát okozhat egy rosszul viselt maszk, hogyan kezeli egy autoriter állam a járványveszélyt, és hogyan ismétli a történelem folyamatosan önmagát. Ulickaja különleges forgatókönyve, amely kisregényként is olvasható, Morcsányi Géza fordításában jelenik meg.

 

Könyv: Magyar kóla (Dezső András) 

 

A 2019-ben megjelent Maffiózók mackónadrágban című bestseller szerzője, a távozó indexes oknyomozó újságíró, Dezső András újabb alvilági történetek feltárására szánta rá magát. Ezúttal a magyarországi kokainpiac és a drogban úszó elit világába ad betekintést. Vajon élnek-e Magyarországon kokainbárók, vagy a hazai nagyágyúk csak kispályások a világ többi országának kereskedőihez képest? Hol helyezkednek el a magyar bűnözők a világ kokaintérképén? Mennyi pénzt szakít egy magyar drognagykereskedő és hogyan dolgozik egy díler? Honnan és hogyan jut be Magyarországra a kokain és miért elsősorban a felső tízezer vagy éppen a celebek és a politikusok körében népszerű?

A szerző kutatómunkája során ismét elmerült az alvilágban és a felvilágban is, megtörtént eseteknek járt utána, hogy bemutassa, milyen is a „magyar kóla”.

 

 

Szarajevói hercegnő · Edo Jaganjac · Könyv · Moly

"Szarajevót, Bosznia-Hercegovina fővárosát négy évig tartotta ostromgyűrűben a szerb katonaság. A hermetikusan elzárt városban az áramellátás csak ritkán működött, az élelem és az ivóvíz hiánycikk volt, miközben szünet nélkül hullottak a bombák. Az ott rekedt lakosság orvlövészek célkeresztjében élte mindennapjait.
Egy édesanya testével menti meg a kislányát egy becsapódó aknától. Az ötéves csöppséget kórházba szállítják, ahol nincs áram, víz, sem létfontosságú gyógyászati eszközök. Kezdetét veszi a kislány agóniája, akit a BBC újságírója szarajevói hercegnőnek keresztelt el.
A médiának köszönhetően az elkövetkező néhány nap alatt az egész világ megismeri Irma sorsát...
Ez csupán töredéke azoknak a megpróbáltatásoknak, amelyeket az ostrom alatt álló város lakóinak kell elszenvedniük. Ebben a könyvben sok mindenre fény derül.
A Szarajevói hercegnő egy megtörtént eseményeken alapuló elbeszélés, Európa kellős közepéből. Megrázó és tanulságos..."

 

 Armando Lucas Correa - A történelem hajótöröttei

A 12 éves zsidó lánynak, Hannah-nak 1939-ben szüleivel együtt menekülnie kell a nácik által kisajátított otthonukból. Az embertelenségből egy Kubába tartó óceánjáró kínál kiutat, de lehetséges-e a menekülés, vagy az új élet reménye délibáb csupán?
Anna, a tizenkét éves New York-i zsidó lány sosem ismerhette meg a szeptember 11-i terrortámadás poklában eltűnt apját, most pedig magányosan él a világtól egyre inkább elforduló anyjával.
Hannah és Anna nem ismerik egymást, mégis, hatvan év távlatából is összekapcsolja a sorsukat valami. Valami, ami túlmutat a holokauszt borzalmain, a kubai forradalmon, a New York-i ikertornyok leomlásán, az otthontalanná váláson, a szülők és a barátok elvesztésén.

ARMANDO LUCAS CORREA óriási hatású regénye egy tizenkét éves lány fejlődéstörténete. Illetve kettő lányé. A nagy nemzetközi sikert aratott A történelem hajótöröttei a St. Louis óceánjárón menekülő német és francia zsidók valós történetén alapul, akik új hazát kerestek a sajátjuk helyett, amely kivetette őket.

 

Sofi Oksanen - A kutyafuttató

 

 

 

Oksanen ismét megrázó és egy thriller feszültségével vetekedő regényt írt női sorsokról, női test és hatalom kapcsolatáról, női perspektívákról egy olyan korban és helyen, amikor és ahol mindent áthat a korrupció. Kelet és nyugat határán, Ukrajna függetlenségének idején, a kétezres években fiatal lányok próbálnak boldogulni: a meddőségi iparban dolgoznak donorként, béranyaként, remélve, hogy egyszer talán szabadon dönthetnek az életükről…

 

 

 

 

Könyv: Hűség (Marco Missiroli)

 

Lehetünk-e hűségesek önmagunkhoz anélkül, hogy elárulnánk azokat, akiket szeretünk?
A kreatív írást oktató Carlo és az ingatlanügynökként dolgozó Margherita első pillantásra tökéletes párnak tűnik: sikeresek, szeretik és kiegészítik egymást. Szerelmük mögött azonban nyugtalanság, féltékenység és kimondatlan érzések lappanganak: Carlo egyik tanítványához vonzódik, Margherita pedig fizioterapeutája után sóvárog. A házasság és a vágyak csapdájában vergődő pár számára a támaszt gyermekük születése jelenti. Néhány évvel később a múlt azonban újra felbukkan, és számot kell vetniük magukkal: a saját érzéseik vagy a másik iránt érzett hűség a fontosabb? Az elismert kortárs olasz író, Marco Missiroli Strega-díjas regényét több mint tíz országban adták már ki, és a Netflix minisorozatot készít belőle.

 

 

 

 

Az év egyik legjobb könyve 2017 (New York Times, Washington Post, NPR, Financial Times, Guardian, Kirkus Reviews)

A 32 éves Elisabeth minden héten meglátogatja a 101 éves Danielt, aki egy gondozóházban alussza át a napjait. A nő még gyerekkorában kötött örök barátságot idős szomszédjával, aki irodalomról, művészetről és a gondolkodás szabadságáról mesélt neki, és megismertette az egyetlen brit női pop art művész, a tragikusan fiatalon elhunyt Pauline Boty munkásságával. Miközben Elisabeth várja, hogy Daniel felébredjen, Nagy-Britannia próbál megbirkózni a botrányos népszavazás következményeivel. Ali Smith regénye lírai meditáció a barátságról, a változó világról, a bizonytalan jelenről és arról, milyenek a hétköznapok a Brexit miatt kettészakadt szigetországban, ahol még egy egyszerű útlevél-megújítás is abszurd komédiának tűnik.

Az Ősz Ali Smith Évszak-kvartettjének első része. A sorozat kötetei a 2016-os brit EU-népszavazás hatásait vizsgálják önálló, de szépen összecsengő történetekben.

 

 

 

Akárcsak Rob a Pop, csajok, satöbbiben – ki ne emlékezne rá? –, az új Hornby-regény főhőse, Joseph is DJ szeretne lenni. De egyelőre csak egy hentesboltban dolgozik (egyéb részidős munkák mellett), és csak álmodozhat arról, hogy az első trackje bombasiker lesz. Emellett még arról a kedves, sötét hajú nőről szokott álmodozni, aki minden szombaton megjelenik a boltban; miközben tudja, hogy semmi értelme, hiszen a nő sokkal idősebb nála…

Igen, a kedves, sötét hajú nő Joseph miatt szeret ebbe a boltba járni – miközben tudja: semmi értelme, hogy akár csak elkezdjen fantáziálni róla. Mert neki a válás után most egy jóravaló, idősebb férfit kellene találnia…

Az Olyan, mint te azzal a meglepetéssel szolgál, hogy miközben ugyanolyan élvezetes és érzelmes komédia, mint a korábbiak, Hornby még mindig tud újat mondani a párkapcsolatokról – és mellesleg arról is, hogyan élték/élik át a brit emberek a Brexittel járó őrületet.

 

 

 

 

A Mérgezett hajtűk az utóbbi évek egyik, ha nem a legszórakoztatóbb, legolvasmányosabb könyve, szinte provokálja az embert az olvasásra: olvastatja magát, de nagyon. Pedig még azt is nehéz eldönteni, hogy tulajdonképpen micsoda is ez, mit is tartunk a kezünkben valójában. A szövegek folyamatosan egyensúlyoznak a széppróza (a novella, a tárca) és az esszé határán, s hol erre, hol arra billen az egyensúly, az ún. mérleg nyelve.”  - Dérczy Péter

A Helikon Kiadó kiadásában most 10 új esszével jelenik meg a szerző korábban kiadott könyve.

 

 

 

 

 

Herendi Kata; Szabó Eszter Judit - 20 önismereti kérdés és válasz - Pszichológiai kézikönyv önmagadhoz

 

 

Aranyszabály, hogy bármilyen nehézségről legyen szó, az első lépés, ha jobban értjük és ismerjük önmagunkat. Ha tisztában vagyunk az erősségeinkkel, a félelmeinkkel és a vágyainkkal, teljesebb, harmonikusabb, jobb életet élhetünk. A Pszichoforyou online magazin szerzői ebben a könyvben húsz alapvető téma köré csoportosítják a legfontosabb önismereti gondolatokat, hogy azok kapaszkodóként szolgáljanak az önismeret útján. A közérthetően, mély empátiával bemutatott pszichológiai elméletek és a gyakorlati feladatok számos aha élményt és felismerést tartogatnak. Egy jó pszichológushoz hasonlóan, ez a könyv sem kész megoldásokat kínál, hanem teret és lehetőséget teremt, hogy ki-ki a saját ritmusában, a saját tapasztalásai és felismerései mentén kerüljön közelebb a saját válaszaihoz. A kötet végére így átfogó képet kapunk a saját személyiségünkről, betekintést nyerünk a legizgalmasabb pszichológiai trendekbe is, és bátorságra tehetünk szert, hogy továbbhaladjunk az önismeret útján.

 

Líra könyv - az online könyvesbolt 

 

Történelmet, tudományt, politikát és popkultúrát egybegyúrva izgalmas eszmefuttatásokat olvashatunk az emberiség legdicsőbb és legsötétebb pillanatairól. Például Ming Cseng-tö császárról, aki a lámpásfesztivál idején a palotában raktározta a puskaporkészletét. Vagy éppen egy bizonyos osztrák hadseregről, amelyik egy részeges éjjelen önmagát bírta megtámadni.
A világ hülyéi atyaian emlékeztet bennünket arra, hogy a legapróbb hiba is képes változtatni a civilizáció menetén.

Tom Phillips újságíró, a Full Facttény feltáró, független, civil portál szerkesztője az Egyesült Királyságban. Korábban a BuzzFeed UK vezetőszerkesztője és riportere volt, és dolgozott különböző hírportálok, tévécsatornák szerkesztőjeként. A világ hülyéi az első könyve.

 

 

 

 

A hírnév és a vagyon évszázadokon át Nyugaton, a két Amerika új világában várta a merészeket. A kalandra és meggazdagodásra vágyók ma a Keletre függesztik tekintetüket. A Közép-Ázsiában, majd Kína és India jókora részein át húzódó térség valaha uralkodó szerepet játszott a világ gazdasági, politikai, kereskedelmi és kulturális életében, s most hasonlóan meghatározó jelentőségre tesz szert.

A világtörténelem új szempontok alapján megfogalmazott nagy áttekintése, a Selyemutak szemkápráztató feltérképezése azoknak az erőknek, amelyek birodalmakat virágoztattak fel és taszítottak a mélybe, áruk és eszmék áramlását irányították, napjainkban pedig a nemzetközi viszonyok és folyamatok új fejezetének kezdetét ígérik.

 

 

 

 

 A páratlan, előzmények nélküli kötet a II. világháború kiváltó okait, lefolyását és következményeit az infografika eszközeivel foglalja össze lélegzetelállító szemléletességgel.
A világtörténelem legnagyobb katonai konfliktusáról mára hatalmas mannyiségű adat gyűlt össze a kutatások eredményeképpen. Ezt a hadtörténetírás hagyományos módszereivel szinte lehetetlen átfogni és az olvasóközönséghez eljuttani. Az infografika mint kommunikációs csatorna alkalmas arra, hogy a laikus olvasó is megértse az adatok jelentőségét, ugyanakkor megfelel a politika-, gazdaság-, társadalom- és hadtörténet legszigorúbb tudományos követelményeinek is.
Ez a feldolgozás elképesztő eredményt hozott: olyan összefüggésekre világít rá, amelyek eddig láthatatlanok voltak, vagy amelyeket csak széttagoltan elemeztek. A könyv több mint 50 részterületet fog át, a fegyvergyártástól a Barbarossa-hadműveletig, a csendes-óceáni hadszíntértől a koncentrációs táborok rendszeréig. Ily módon a kötet a teljesség igényével ad áttekintést a második világháborúról, ugyanakkor forrásértékű adattárat nyújt a további kutatásokhoz.

 

 

 

    libri.hu borító  Könyv: Távolból őrzöm (Ádám Veronika)

Bauer Barbara - A fekete rózsa   Könyv: A Kilimandzsáró felett az ég (Anne Jacobs)   Líra könyv - az online könyvesbolt

Könyv: Egy francia titok íze (Laura Madeleine)   Könyv: Egy rossz anya naplója (Suzy K. Quinn)   Könyv: Dear Aaron - Kedves Aaron! (Mariana Zapata)

Könyv: Amy Byler megkésett élete (Kelly Harms)   Könyv: A póráz két végén (Abby Jimenez)   Könyv: A tulipános nővérek titkai (Susan Mallery)

Könyv: Gyere haza karácsonyra! (Sarah Morgan)   Könyv: Karácsony tizenkét napja (Sarah Morgan)    Könyv: A karácsonyi kutya (Melody Carlson)

Pattillo, Beth - Mr. Darcy összetörte a szívemet  Könyv: Karácsonyi varázs (Debbie Macomber)   Lucinda Riley - Pillangószoba

Moly  

Könyv: A kód neve: Helen (Dan Fesperman)   Könyv: Az utas (Lisa Lutz)  

Nyomodban vagyok · Mark Edwards · Könyv · Moly Könyv: Egy párizsi apartman (Guillaume Musso)   Agatha Christie - Cinkostársak  

Tom Hanks szerint a világ   Könyv: A Maestro - Ennio Morricone (Király Levente)  A pszichopátia belülről - Egy agykutató utazása agyának sötét bugyraiba

Könyv: 500 történelmi túra a Föld körül (Sarah Baxter) A pápák története – Jezsuita Kiadó  Líra könyv - az online könyvesbolt

 Könyv: Az önbizalom kódja nőknek (Katty Kay - Claire Shipman)  Emily Wanderer Cohen - Nemzedékről nemzedékre - A transzgenerációs traumák gyógyítása a történetmesélés erejével   Könyv: Apa, anya, pia (Waltraut Barnowski-Geiser)

 

A könyvajánlók forrása a kiadók és könyvterjeszetők honlapja.


Európai Regionális Fejlesztési Alap
Európai Szociális Alap
Széchenyi 2020
Európai Szociális Alap